Üvegplafon

Már megint bevertem a fejem!
Nem értem miért nem látom? Vagy tán nem tanultam meg olvasni a szavak mögött? Vagy nem értem a diktatúra törvényeit?
Inkább nem is akarom érteni! Én demokráciában akarok élni!
Mások azt mondják, pedig megtanulhattad volna! Igen megtanulhattam volna! A kérdés akarom-e?
Persze úgy is mondhatjuk, akarsz-e meghunyászkodni, akarod-e elviselni primítív emberek uralmát?
A válasz egyszerű: Nem akarom. Mindenki ezt válaszolja! Akkor mégis mi a különbség? Hogy ők jobban akarnak/tudnak alkalmazkodni.
Ha hallgatom a politikusokat, olyan szép értékeket képviselnek! Hogy lehet, hogy a valóságban ezek töredéke sem érvényesül? Őket nem zavarja, hogy hazugnak látszanak? Én például szégyellném magam! Ők meg talán megtanultak hazudni, lazán, meggyőzően. Ők így alkalmazkodnak. Az a sikeres, aki meggyőzően tud meghirdetni valami jót, amire az emberek vágynak, aztán úgy tesz, mintha megvalósítaná, miközben az ellenkezőjét teszi. A sikeres ember nem ad a becsületre. Ez csak nálunk van így, vagy az egész világon? Úgy értem, nálunk ez a siker kulcsa. Másutt is, vagy másutt az értékek, a megfogható eredmények is számítanak.
Én biztos vagyok benne, hogy nyugaton az érték számít. Nálunk fikarcnyit sem. Nálunk csak a gátlástalanság az érték.
Aki a felettesek kiszolgálójaként szerez hatalmat, bár lenne hatalma, de nem tud élni vele, mert folyton a felettesek óhaját lesi, próbálja kitalálni.
Más pedig gátlástalanul, másokon átgázolva lépked a hatalom lépcsőjén felfelé. Bár lehet, hogy fiatalon, gyermekként ő is elviselte mások értelmetlen terrorját, s most ezt bosszulja meg a beosztottakon, a nála gyengébbeken. De ez a hatalom is inkább rombolás, mint építés.
A demokrácia számomra azt jelenti, a vezető felel a beosztottaiért és a rá bízott feladatokért.
Nálunk nem nagyon látok ilyen vezetőt, ha mégis elő mer bukkanni, azt a többi nyomorult hatalmaskodó eltapossa.